Kedves Gazdik!

Dr. Kiss Gergőnek hívnak, 2008-ban diplomáztam a SZIE-ÁOTK
állatorvos-doktor szakán, cum laude minősítéssel. Ezt követően egy jól felszerelt ceglédi állatgyógyászati központban helyezkedtem el, ami kb. 100 km-es körzet folyamatos éjszakai és hétvégi állatkórháziügyeleti ellátását biztosította. Az ebben való aktív részvétel során lehetőségem volt rövid idő alatt jelentős tapasztalatot szereznem a gyakoribb sürgősségi belgyógyászati, sebészeti és szülészeti esetek ellátásában, valamint a különböző műszeres diagnosztikai eszközök alkalmazásában (röntgen, ultrahang).


Ezt követően részmunkaidős hatósági állatorvosi tevékenységem mellett folyamatosan dolgoztam a legkülönbözőbb felszereltséggel és pacientúrával rendelkező budapesti és pest megyei állatorvosi rendelőkben, valamint rendszeresen vállaltam az állandó munkahelyeimen és azokon kívül helyettesítést.

Ennek során mintegy tucatnyi állatorvos kollégám tisztelt meg több ízben is azzal a bizalommal, hogy a maga és családja megélhetését biztosító praxisának működtetését és féltő gonddal kezelt pácienseinek ellátását hosszabb-rövidebb időre teljes egészében rám bízta.

Külön örömöt jelent számomra, hogy Angyalföldön dolgozhatok, mivel általános- és középiskolás éveimet teljes egészében itt töltöttem, végig egyazon intézmény (Kassák Lajos Általános Iskola és Gimnázium, később Kassák Lajos Nyolcosztályos Gimnázium) falai között, és azokon kívül. Sok barátom, volt iskolatársam és tanárom él itt a mai napig, a legtöbb utcához, helyhez kötődik valamilyen kedves emlékem.

A Szent László Állatorvosi Rendelő praxisfilozófiája:

Az állatgyógyászati munka sikerének alapja az állatorvos és az állattulajdonos együttműködése. Ezért tartom kiemelt fontosságúnak, hogy az egyes beavatkozásokat és vizsgálatokat megelőzően minden engem felkereső gazdinak részletes és közérthető tájékoztatást adjak az adott kezelés vagy vizsgálat szükségességéről, menetéről, előnyeiről, lehetséges kockázatairól és költségvonzatáról. Kedvencünket bármilyen állatorvosi beavatkozásnak alávetni egy felelős tulajdonosi döntés, és helyes döntés csak megfelelő információk birtokában hozható.

Szeretném továbbá, hogy a rendelőben nyújtott szolgáltatások és forgalmazott termékek maximálisan az Önök igényeihez igazodjanak, ezzel kapcsolatban szívesen fogadok minden ötletet és javaslatot.

Várom Önöket sok szeretettel, addig is kívánok jó egészséget Önöknek és Kedvenceiknek egyaránt.

Dr. Kiss Gergő

állatorvos